Nehéz is meg nem is... De egyenlőre túlsúlyban van a nem és a pozitív dolgok. Már a kezemet is hajlandó megfogni az utcán. Sőt... Ő nyújtja. 
És vannak dolgok amikkel nehezebben bírkózom, de amilyen hülye vagyok várom ezeket is hogy megbírkózzak velük. Remélem menni fognak. Persze félek tőle qrvára, de egyenlőre tudom, hogy mit akarok és ez nagyon sokat könnyít a súlyukon.
Néha félek, hogy ne bántsam meg, ne készítsem ki a hülye beszólásaimmal. De bízom benne, nem érti őket félre, illetve előbb szól, minthogy közölje, hogy akkor arra van az ajtó. 
Reggel kiszállt az ágyból és elkezdett kommandózni a szobában a sötétben. És nem meghallotta amit az orrom alatt motyogtam? 
Pedig nem is neki szólt, csak magamban konstatáltam a tényt. 
