Beszélgettünk. Nem mondom, hogy egy csomót, de jó volt. (El kellett menni Henrikért.) Mondjuk főleg Ő beszélt. Kijött belőle egy adag gyerekkor, a múlt és a családja egy része. Örülök neki. Valahogy jobb lett tőle. Hogy miért? Nem tudom. Talán azért mert úgy érzem, hogy hajlandó volt egy darabot adni magából? De hullámzó lelkivilágom kifejezetten tengerszint felett van most, ahogy Ő fogalmazott. 
Nem szeretem hallani, hogy bántották. Eleve nem szeretem, hallani, amikor egy nőt bántanak. Egy alap düh kezd összegyűlni ilyenkor a gyomromban. És pláne nem szeretem hallani, hogy Őt bántották... 
Ez olyan mint a rasszista filmek. Nem tudom mit élhettem meg előző életeimben, de az értelmetlen és igazságtalan erőszak eszméletlen dühöt tud belőlem kiváltani. Emléxem amikor régen valamilyen rasszista filmet néztem és üvölteni tudtam volna a TV-vel. Utálom az erőszakot...
