Sajnálom azt a pénteket. Tudom, hogy ahelyett, hogy a Te dolgaidon segíenék, könnyítenék még pluszban rápakolok, azzal, hogy nehezen fogadok el dolgokat. De vannak dolgok, amik nehezen elfogadhatóak. Hülye voltam pénteken. Itt voltam pont a ház előtt, amikor Te felhívtál jókdevűen és életvidáman, hogy végeztél. Felfoghattam volna, hogy ez a jókedv nekem szól, de nem tettem. Felfoghattam volna, hogy ez annak szól, hogy nem történt semi, de nem tudtam és nem fogtam fel. Utólag visszanézve mindig okosabb az ember. 
Igen ideges vagyok és frusztrált, de nem tudnám, azt mondani, hogy várjunk egy fél évet. Igen, néha csak bőgnék és bőgnék, vagy épp szétvernék valamit.
És köszönöm, hogy megbeszéled velem a dolgaidat, ha nem mondanád el, hogy... akkor lehet, hogy már feladtam volna, mert az agyam ezerszer több dolgot generálna, képzelne bele, mint ami történik.
Mindent egybevéve felnézek rád és tisztellek, azért, amin átmentél, azért, amit elértél és azért amit csinálsz. Tudom hogy 9 éve egyedül vagy, tudom, hogy belecsöppentem az életedbe és ez valószínüleg neked is nagyon fura. És igen nehéz, mert a dolgok miatt a lényem, aki szeret szeretni és szeret szeretve lenni még több szeretetet igényelne. Igen! Tudom, hogy ez nem fog egyik pillanatról a másikra menni. Tudom, hogy amit kapok így is sok és tudom, hogyha felfognám rendesen a jeleket, akkor teljesen megnyugodhatnék. És ehhez az egészhez még hozzájön alap féltékenységem. Amikor SMS-ezgetsz, félrevonulva telefonálsz... Igen el kell jutnom egy alap bizalmi szintre, hogy ezeket elviseljem és ne az jöjjön belőlem, hogy ez most megint melyik pasi volt és a faszt akart?
