Nagyon tetszik ez a könyv. Tipikusan az, amit nem tudok egyszerre kiolvasni. Nem azért mert unalmas lenne, vagy mert... Hanem mert iszonyatosan elgondolkodtató. Végigolvasom és azt hiszem elölről kezdem. 
És néha (Nem is olyan néha) belegondolok kettőnkbe. Meg úgy egyáltalán a társadalomba. Elemezgetem magamat, elemezgetem a másikat. Nem akarok egy szar kapcsolatba stagnálni. Azt hiszem 29 éves koromra szép lassan kezdek tisztába jönni magammal. 
Bár... Azért elmennék vele beszélgetni... Legalább csak egy órácskát. (Többet, majd ha qrva gazdag leszek.)
Itt vagyunk ketten egymásnak és félek néha. Félek a makacsságától, félek attól, hogy úgy érzem, a férfiasságomat akarja megtörni. Egyenlőre nem akarom hagyni. 
Szerettem, hogy eddigi Nőim számíthattak rám. Oké-oké feledékeny vagyok, de. De igen is ott voltam ha kellett. Igen szerettem, amikor Anita fél évre rá, hogy Gergővel volt még mindig engem hívott fel, hogy segítsek. És itt van Ő és nem, nem akarok görcsösen bizonyítani. Régen mindig rágörcsöltem dolgokra, ami frusztráltá tett és generálta a mindennapi feszültséget. Ezt egyenlőre még kezelem. 
Néha olyan fura. Nem az a hatalmas lángolás, ahol kiborít a másik, ha félreért vagy nem ért meg valamit és közben mégis nagyon jó. Az a megérkeztem érzés. Valaki azt mondta, amikor szátmentünk Anitával, hogy ilyennek kellene lennie. Én lehülyéztem magamban érte. Mert úgy gondoltam, hogy az volt az. Miért? Talán mert hatalmas csúcsok voltak, hatalmas völgyekkel és én csak a csúcsokat voltam hajlandó érzékelni.
És itt van Ő. És jó, és félek tőle. Félek attól, hogy nem tudom, mivel mi a szándéka, mit miért tesz. Félek attól, hogy néha úgy érzem, be akar törni. Félek attól, hogy úgy érzem be akarja bizonyítani (magának?), hogy nem vagyok férfi. Félek attól, hogy ha elmondok neki dolgokat, attól csak a dacot váltom-e ki belőle. És közben érzem, hogy szeret és érzem, hogy neki is jó velem. Bízom benne, hogy a dolgainkat meg fogjuk tudni beszélni.
Mostmár szép lassan úgy néz ki van szex. Bár ma is közölte, hogy nincs búcsú szex, de azért lett. És tudom, hogy ezzel is lesznek még problémáink. Néha az az érzésem, hogy amit produkálunk, az csak baszás. (Tegnap esténk) Én meg szerelmeskedni akarnék ugye inkább vele (Mai napunk), mint megbaszni. Bár, néha csak megbaszni. Mondjuk reggelente. Egyenlőre még nem tudok vele betelni. Szenvedek is vele, hogy lehetőleg ne csak 3, hanem akár 5 másodpercig is bírjam. És igen, szeretnék benne lenni, szeretnék vele lenni, nem naponta, naponta többször. 
Szóval fogunk még szenvedni, de egyenlőre tényleg csak azt tudom mondani, hogy köszönöm az eddigi tanulópénzeket. 1-2 évvel ezelött esélyem nem lett volna arra, hogy megmaradjak mellette. Hogy így menni fog-e? 
Remélem, mert úgy érzem, hogy ez most a cél lehetne. Köszönöm, hogy vagy! 
