kockanadrág

Mondtam már? Kis Gonosz Kobold (Ez Ő ) blogot nyitott. Itt a blogolon. Ezennel meghírdetem a fejvadászatot, aki megtalálja az el tudja olvasni. Ha tovább adja az infót nekem is, a díj megegyezés szerinti.

Van új tesztem. Lehet töltögetni.

Azt hiszem elő fogja hozni belőlem a szadistát. Ha ez a nő egyszer meg fog bennem bízni, akkor vége lesz, mint a botnak. És pláne inspirál, hogy utána visszakapom.

Sajnálom, hogy tegnap megijedt. Pedig kezdtem élvezni a helyzetet, amikor visszaadta, azt meg pláne. És azt mondta, hogy megsajnált, aminek viszont nagyon örülök itt belül. Akkor lehet, hogy legalább egy kicsit bír.

És én köszönöm! Ilyenben még nem volt részem. Ebből egyedül az utolsó mozzanat nem volt az én világom. Amikor azt mondta, hogy többet nem látom ezután az este után, azért amit előtte tettem. Befordult a fal felé és elaludt. És hagyta, hogy reggelig szenvedjek... Szadista állat.

Elmentünk ebédelni. Egy kicsit elhúzódott. Kb. mostanáig. Szóval a fél nap szabi mára biztosan befigyel.

Utálom a lelki állapotomat. Anita már egyáltalán nem jár a fejemben. Most már szép lassan jó 1-2 hónapja biztos vagyok benne, hogy túl vagyok rajta. Tegnap felhívott, hogy mi van velem és egy kicsit sem viselt meg. Ellenben ma rájöttem, hogy a lelki állapotom még mindig kurva labilis. Félek. qrvára félek. Félek elengedni magam és csak hagyni a dolgaimat, félek, hogy nem ismerem a másikat. Félek, hogy pofára esek. Persze 2 hét után nem is lehet ismerni. És ez lehet, hogy jó is, mert különben sírva, sikítva elrohanna előlem. És még így is erővel fogom vissza magam, hogy ne mondjam neki, azt, hogy hiányzol, hiányoztál, csak azért mert egy napja nem láttalak...

Néha jó lenne jobban érezni, hogy vajon Ő mit akar. Mert ugyan sejtem, meg érezteti, csak... Igen én többet csókolóznék, többet szexelnék! Főleg ez utóbbi. Végre szexelnék. És az a baj, hogy nem szexelnék. Az végül is megvolt a kikötözős, BDSM-es megerőszakolásossal. Én szeretkeznék. Bár ez nem biztos, hogy jó lenne. Túlontúl vágyom rá és félő, túlontúl elérzékenyülnék. A végén még hülyeségeket beszélnék neki és elmondanám, hogy mennyire kedvelem.

Barátnőm, aki most tanul pszichológusnak azt mondta, hogy szex függő vagyok. A szeretetemet szexel fejezem ki. De hát a testbeszéd, az jó. És most egyre jobban úgy érzem, hogy jószerivel másra sem tudok gondolni. És ezt utálom, mert nem csak azt akarom tőle... De azt már nagyon.

Jó lenne ha érezném, hogy akar, ha közeledne, elkapna és megdugna. Van bennem valami, hogy nem! Én nem akarok kezdeményezni és megvárom. De meddig kell várnom? Pedig életemben nem csináltam ilyet. Azt hiszem idáig a leghosszabb várakozásom a második randiig tartott. És  mivel én ezt a BDSM-et nem sorolom oda, immáron 2,5 hét napi találkozások és együttalvások után is, érzésre, szexmentes a kapcsolatunk. 

Utálom, ezt az érzést! Utálom, hogy beesett egy csomó munkám, utálom, hogy nem ülhetek vele szemben az asztalnál és nem nézhetem, ahogy kaján vigyorral írja tegnap óta blogját. Utálom az érzést, mert nagyon régen volt benne részem. És közben imádom az érzést, mert nagyon régen volt benne részem. És reggel láttam, és este újra látom és olyan mintha elérhetetlenül messze lenne... Üvölteni lenne kedvem. Kiüvölteni magamból a nem tudom mit. Utálom, hogy jó és közben mégis györcsbe van a gyomrom. És pont ez a jó egy kapcsolat elejében, de ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!! Utálom!!!! És főleg:

Mézeskalács!!!!!!!

Tegnap egyébként lehet, hogy egyébbel is megbántottam. Én sem vagyok normális. Ismerem 2 hete. És olyan dolgok járnak a fejemben, hogy én miben viszonyulok máshogy a fiamhoz és mi lesz, ha... És hol van még az a ha. Ha egyáltalán eljutunk addig a "ha"-ig... És elhatároztam, hogy egy szót nem szólok Henrikre, hogy nem akarom nevelni. Aztán neki kettesben mégis megjegyzem, pedig azt sem akartam. És mindezt miért? Mert az mozog a fejemben, hogy én egy ilyen esetben hónom alá csapom a gyerekem, vagy megmondom, hogy a holnapi program felejtős, vagy az édesség a hétvégére, stb. És ha megmondom, akkor én ahhoz tartom is magam. Nem kell, hogy a gyerek azt csinálja, amit én mondok. Megvan a saját választása. Ha akar, annyit rendetlenkedik még, amennyit csak akar, de akkor amit ígértem betartom. Ezt az egy dolgot eldöntöttem, amikor megszületett. És mi jár a fejemben? Hogy a két gyerekkel nem lehet máshogy viselkedni és már most nem is akarnék máshogy viselkedni. És tudom, hogy mi az amiért én rászolnék a fiamra és látom, hogy mi az amiért Ő nem.

Legnagyobb parám a hogyan neveljünk gyereket volt mindig is. Nem tudom nem csináltam még. Ez nem egy olyan dolog, mint a számítógépes játék, vagy akár csak egy-egy feladat az ember életében. Ha elrontottam, akkor nem tudom elölről kezdeni. És nem akarom, hogy az én meg nem valósított álmaimat akarjam általa elérni. Mert persze jó lenne meg minden, de Ő nem én vagyok. Bármit is választ, bármit is fog csinálni én csak a kezét foghatom és választási lehetőségeket vázolhatok elé. De nem szabad fixen ráállítanom egy útra. Gyerekkoromban vízilabdázni kellett(!!!) járnom. Utáltam, mert kötelező volt. Abbahagytam gimiben és egyetem alatt elkezdtem újra hobby szinten lejárni. Azóta iszonyúan élvezem. Akkor lehetőségem se lett volna mást csinálni.

Oshotól olvastam anno: "Megtöltjük a gyerekek fejét válasszal, mielőtt ők kérdéseket tennének fel." Nem hagyjuk, hogy megismerjék saját magukat, hogy tudják, hogy rájöjjenek. Nem, mi döntünk helyettük. Van isten, ez jó, az rossz.

Ő azt hiszem jól csinálja. Iskolaválasztás elött elvitte pszichológushoz, hogy mi az ami a leg kézenfekvőbb lenne a gyereknek, merre fele orientálódjon. És ez jó. Szeretem, ahogy viselkedik a fiával, amilyen szeretet tud felé árasztani.

A lúvnya kikészít! És még csak le se tudom rendesen írni, mert ugye elolvassa... Lehet, hogy tényleg költöznöm kellene... Semmi köze, hozzá, hogy ülök bent angolon és semmire nem tudok figyelni, mert ő zakatol fel-alá a fejemben. Hogy semmi más nem érdekel, csak, hogy újra lássam, hogy a szemébe nézhessek és megölelhessem. És ezt ki kell írnom magamból, különben felrobbanok, de Ő meg jön és elolvassa és mosolyog az orra alatt és még szemetebb lesz... Imádom amilyen kis kötsög.

De rájöttem valamire az éjszaka. Gond nélkül megerőszakolható álmában. Nem tudtam aludni. Feküdtem mellett, néztem, simogattam. Aztán lejjebb csúszott a kezem. És semmi... Fel sem ébredt rá. Nem az, hogy félálomba nem került, de semmi, ha én ezt korábban tudom... Ki se kellett volna kötözni, elég lett volna megvárni, hogy elaludjon.

Ülök a nappalijában és ő bent alszik. Diszkréten horkol. És most nem tudom mi van... Nem tudom, hogy most épp vissza akarja adni, vagy komolyan mondja amit mond. Azt mondja, csak annyira mondja komolyan, amennyire én. De ez biztos? Vagy sikerült a lelkébe gázolnom, amilyen fasz vagyok?

Kezdem megérteni azokat akik nagy, kikerekedő szemekkel rám néztek és nem értették. De hát ő szeret, akkor miért kötözzön ki és kínozzon meg? Élvezem, ha neked jó és nem hagyod, hogy nekem jó legyen. Élvezem, ha eljátszol rajtam pár órát miközben én a falat vakarom, és attól elmegyek, ha csak rálehelsz. Élvezem, ha előveszed a vibrátorodat és azt használod helyettem miközben látod, hogy minden idegszálammal téged kívánlak. Nem mondtam én, hogy egészséges vagyok...

De tényleg fura a túloldalon lenni. Kifejezetten rossz ridegnek és közönyösnek lenni miközben megzabálnád a másikat. Miközben a tenyereden hordanád és éjszakákon át csak szeretnéd. (Na jó napközben is. )

Jó lenne tudni, hogy hogy működik a másik, egy-egy reakciója ténylegesen mit rejt magában. Meg kell tanulnom helyén kezelni a dolgokat, tudni, hogy mit, mikor lehet, mire, mikor van szükség.

Kapok egy csupa vigyor levelet, olyan elköszönéssel, hogy fülig szalad tőle a szám. És írok rá egy köcsög választ. Amire aztán én is megkapom a köcsög válaszom persze. Hosszú nehéz tanulási folyamat elé nézek.  

Hát ennyi parával sem fogtam még bele dologba. Van még mit tanulnom és javulnom, utána nézni az interneten található szakirodalomnak. Vagy csak nagyon sokat gyakorolnom. És nagyon sokat beszélgetnem vele...

Amikor közölte, hogy ha ezt megteszem, nem látom többet... Ezernyi gondolat pörgött közben a fejemben... Tegyem? Ne tegyem? Megvan neki. Akkor ez most csak ráerősít a megaláztatottsági érzésére és ez jó, vagy pont rossz? Egyáltalán mit akar? Amikor beszél a játék miatt teszi vagy komolyan mondja? Kb., mint amikor az ember összekerül élete első nőjével. Hogy lesz így belőlem jó dom?

De egy javaslat mindenkinek: törött bordával ne szexeljetek, mert nem a legjobb érzés. Bár ezt még az sem tudta teljesen elrontani. Bár ha tovább bírtam volna 2 másodpercnél...