Nehéz lesz. Nem írhatok blogot már a héten... 
A csajnak nem kevés baja van. Miért nem valami normális néma, nimfomán volt kint a játszótéren? 
Miért vagyok olyan hülye, hogy minden ébredésnél a kezembe veszem a telefont, hogy van-e rajta üzenet? Úgysem lesz... Különben nem tudná kiélni kis szadista hajlamait. 
De csak azért sem írom le ide, hogy hiányzik és szeretem. Úgyis törölt az iwiw kapcsolatai közül...
SZERETLEK!!!!
ÉS
ÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚTÁLLAK!!!!
Nagyon tetszik ez a könyv. Tipikusan az, amit nem tudok egyszerre kiolvasni. Nem azért mert unalmas lenne, vagy mert... Hanem mert iszonyatosan elgondolkodtató. Végigolvasom és azt hiszem elölről kezdem.
És néha (Nem is olyan néha) belegondolok kettőnkbe. Meg úgy egyáltalán a társadalomba. Elemezgetem magamat, elemezgetem a másikat. Nem akarok egy szar kapcsolatba stagnálni. Azt hiszem 29 éves koromra szép lassan kezdek tisztába jönni magammal. 
Bár... Azért elmennék vele beszélgetni... Legalább csak egy órácskát. (Többet, majd ha qrva gazdag leszek.)
Itt vagyunk ketten egymásnak és félek néha. Félek a makacsságától, félek attól, hogy úgy érzem, a férfiasságomat akarja megtörni. Egyenlőre nem akarom hagyni. 
Szerettem, hogy eddigi Nőim számíthattak rám. Oké-oké feledékeny vagyok, de. De igen is ott voltam ha kellett. Igen szerettem, amikor Anita fél évre rá, hogy Gergővel volt még mindig engem hívott fel, hogy segítsek. És itt van Ő és nem, nem akarok görcsösen bizonyítani. Régen mindig rágörcsöltem dolgokra, ami frusztráltá tett és generálta a mindennapi feszültséget. Ezt egyenlőre még kezelem. 
Néha olyan fura. Nem az a hatalmas lángolás, ahol kiborít a másik, ha félreért vagy nem ért meg valamit és közben mégis nagyon jó. Az a megérkeztem érzés. Valaki azt mondta, amikor szátmentünk Anitával, hogy ilyennek kellene lennie. Én lehülyéztem magamban érte. Mert úgy gondoltam, hogy az volt az. Miért? Talán mert hatalmas csúcsok voltak, hatalmas völgyekkel és én csak a csúcsokat voltam hajlandó érzékelni.
És itt van Ő. És jó, és félek tőle. Félek attól, hogy nem tudom, mivel mi a szándéka, mit miért tesz. Félek attól, hogy néha úgy érzem, be akar törni. Félek attól, hogy úgy érzem be akarja bizonyítani (magának?), hogy nem vagyok férfi. Félek attól, hogy ha elmondok neki dolgokat, attól csak a dacot váltom-e ki belőle. És közben érzem, hogy szeret és érzem, hogy neki is jó velem. Bízom benne, hogy a dolgainkat meg fogjuk tudni beszélni.
Mostmár szép lassan úgy néz ki van szex. Bár ma is közölte, hogy nincs búcsú szex, de azért lett. És tudom, hogy ezzel is lesznek még problémáink. Néha az az érzésem, hogy amit produkálunk, az csak baszás. (Tegnap esténk) Én meg szerelmeskedni akarnék ugye inkább vele (Mai napunk), mint megbaszni. Bár, néha csak megbaszni. Mondjuk reggelente. Egyenlőre még nem tudok vele betelni. Szenvedek is vele, hogy lehetőleg ne csak 3, hanem akár 5 másodpercig is bírjam. És igen, szeretnék benne lenni, szeretnék vele lenni, nem naponta, naponta többször. 
Szóval fogunk még szenvedni, de egyenlőre tényleg csak azt tudom mondani, hogy köszönöm az eddigi tanulópénzeket. 1-2 évvel ezelött esélyem nem lett volna arra, hogy megmaradjak mellette. Hogy így menni fog-e? 
Remélem, mert úgy érzem, hogy ez most a cél lehetne. Köszönöm, hogy vagy! 
És jön a négy nap. És nélküle alszom már ma is. Este átugrottam az albiba összapakolni pár cuccot, amikor rámcsörgött Timi, hogy hozza a pénzt. Ez alapból nagyon jól hangzott, de. De még beugrott közben az irodába én meg vártam vagy egy órát rá. Közben bekapcsoltam a TV-t és vacogtam a hideg szobában, miközben néztem. És belegondoltam, hogyha ott maradnék ott aludnék. És iszonyat hiányérzet tört rám. Rosz lett volna. És most jön a négy nap nélküle. És gondolom vasárnap sem fogunk korán érkezni... Most meg elaludt Henrik szobájában. Őt otthagytuk, Henrik megvacsizott és most alszik az anyja helyén... Úgyhogy kezdhetek gyúrni a hét hátralevő felére.
Ma azon gondolkoztam, hogy mennyit változtam. Nem értem magam. Jobban mondva de, csak rácsodálkozom magamra. Megrendeltem Henriknek az MP4 lejátszót karácsonyra. Szinte elküldött érte a f*szba. És nem lettem rajta ideges. Ahelyett, hogy szokásom szerint behisztiztem volna felfogtam, hogy ezernyi baja van és majd megbeszéljük, majd megnyugszik. Régen erre bevágtam volna én is a hisztit és így szépen generáltuk volna egymást.
És most felkelt szóval abbahagyom.
Hát túlvagyunk rajta. Ez a hétvége nem fog a kedvenc hétvégéim emlékébe tartozni. A péntek és utána a szombat... Féltem, hogy valamit végérvényesen elbaktam... De talán nem. Megbeszéltük, hogy vasárnap hazamegyünk szüleimhez. Háááát még vasárnap reggel a templomban is az járt a fejemben, hogy haza akarom én vinni?! 10-re mentünk templomba. Én és Henrik. Valami karácsonyi játékot fognak előadni, amiben Henrik az egyik (meg egy másik is, mert kettő szerepét is megkapta) pásztor.
Végigültük elötte az istentiszteletet is. Nagyon nem figyeltem mert az elmúlt napok pörögtek a fejemben, de azért néhány dolog elért az agyamig. Hááát nekem ez a katolikus egyház még mindig nem. 
De a lényeg: utána haza. Ő otthon takarított és nem tűnt túl happynek. De beszélgettünk, mosolyogtam és visszamosolygott és a takarítás végére, miközben készülődött kezdtek a dolgok visszatérni a kerékvágásba. És este már át lehetett ölelni és és és... És miért kell nekem pofonokat kapnom ahhoz, hogy gondolkozzak? Utólag könnyebb átlátni a dolgokat.
Fürdés közben megbeszéltük azt is, hogy mi lenne, ha nem egymást akarnánk betörni, inkább csak csiszolódnánk egymáshoz. Remélem menni fog. De próbálok lejjebb adni a dacomból. Bár a kis játékok, egymás vérének szívása, biztos, hogy maradni fognak.
Sajnálom azt a pénteket. Tudom, hogy ahelyett, hogy a Te dolgaidon segíenék, könnyítenék még pluszban rápakolok, azzal, hogy nehezen fogadok el dolgokat. De vannak dolgok, amik nehezen elfogadhatóak. Hülye voltam pénteken. Itt voltam pont a ház előtt, amikor Te felhívtál jókdevűen és életvidáman, hogy végeztél. Felfoghattam volna, hogy ez a jókedv nekem szól, de nem tettem. Felfoghattam volna, hogy ez annak szól, hogy nem történt semi, de nem tudtam és nem fogtam fel. Utólag visszanézve mindig okosabb az ember.
Igen ideges vagyok és frusztrált, de nem tudnám, azt mondani, hogy várjunk egy fél évet. Igen, néha csak bőgnék és bőgnék, vagy épp szétvernék valamit.
És köszönöm, hogy megbeszéled velem a dolgaidat, ha nem mondanád el, hogy... akkor lehet, hogy már feladtam volna, mert az agyam ezerszer több dolgot generálna, képzelne bele, mint ami történik.
Mindent egybevéve felnézek rád és tisztellek, azért, amin átmentél, azért, amit elértél és azért amit csinálsz. Tudom hogy 9 éve egyedül vagy, tudom, hogy belecsöppentem az életedbe és ez valószínüleg neked is nagyon fura. És igen nehéz, mert a dolgok miatt a lényem, aki szeret szeretni és szeret szeretve lenni még több szeretetet igényelne. Igen! Tudom, hogy ez nem fog egyik pillanatról a másikra menni. Tudom, hogy amit kapok így is sok és tudom, hogyha felfognám rendesen a jeleket, akkor teljesen megnyugodhatnék. És ehhez az egészhez még hozzájön alap féltékenységem. Amikor SMS-ezgetsz, félrevonulva telefonálsz... Igen el kell jutnom egy alap bizalmi szintre, hogy ezeket elviseljem és ne az jöjjön belőlem, hogy ez most megint melyik pasi volt és a faszt akart?
Hát a tegnapi nap sem lett az igazi.
Reggel elvittem Henriket az iskolába, utána elmentem a nadrágjáért a szabóhoz, majd haza pár cuccomért, amit a síre ki szerettem volna mosni. Otthon óvszer a zsebbe és irány vissza felkészülve, hogy egy teljes egész nap Vele. De neki beesett egy munka így nekem maradt a csatangolás és a mikulás ajándék beszerzése egy majd 2 méteres sárkányfa képében. (Végre van növény a lakásában. ) Mikor megjöttem és biztonságban elhelyeztem a növényt hajnalig, Ő akkor végzett, lett vége a megbeszélésének. De persze én bevágtam addigra a hisztist, hülye fejjel és nem jöttem haza, inkább elmentem dolgozni. Kemény 1 órát bírtam és haza kellett jönnöm... És örült nekem, meg minden és én is egyre jobb kedvűbb lettem, de szerettem volna feljönni zuhizni, hogy hátha utána.... De nem hagyott feljönni. Agyvizem szép lassan megint fel... Megint egy értelmetlen hiszti, ami után már majdnem jött egy szex. Letepertem az ágyra, élvezte is volna és akkor a dac. Hogy nehogy már, a faszt foglak én megdugni, ha Te nem... És otthagytam. (Nem vagyok normális. ) És az esténk szinte enyiben maradt, utána már vendég, Henrik, mikulásünnepség, majd én este el pókerezni.
Jöttem visszafele és végiggondoltam a napot, hogy milyen hülyék vagyunk. És gondoltam szép csöndben bejövök és majd jól meg. De kizártak, felébresztettem, hogy beengedjen, morcosan. Egy órát még elvoltam, becsempésztem a virágot, lezuhiztam, stb. és gondoltam, nosza. Hááát, inkább átvonult Henrikhez aludni... És most morcosan ezernyi dologtól nyomasztva járkál fel-alá a lakásban és tesz-vesz. Na megyek is és megpróbálom egy kicsit megnyugtatni, jobb kedvre hangolni.
És épp milyen rész jött a Csernusban? Az önzőség. Szeretem, amikor így szembe jön velem a homlokoncsapás. Tetszik a megfogalmazása. Az önzőség az, ahol az ÉN kerül előtérbe. Igen tegnap önző voltam, hogy rosszul esett, hogy nem bújt mellém. Mert ugye ÉNnekem az kellett volna, hogy ott feküdjön mellettem. Odil kiskommentje is jó volt. Lehet, hogy nem is olyan buta a csaj?
De most rohanni kell iskolába, mert elkésik. Majd folyt köv.
Vártam fiamat. És kaptam egy SMS-t egy órája, hogy lázas lett és hányt. Miért mindig olyankor, amikor jönne? Persze nem kellett oviba mennie, amikor az anyja beteg volt. Így legalább biztosabban elkaphatta.
És Ő sem alszik velem és így kedvem sincs aludni menni. Már hozzászoktam, hogy ott szuszog mellettem. De miközben Henriket altatta elaludt mellette. És most ott alszik. Ugyan kétszer is közölte, hogy jön, de nem jött. Nincs kedvem egyedül ágybabújni...
El akartam holnap hozni a fiam! Miért kell engem csesztetni?!
Most először, nem az jár a fejemben, hogy más, hanem az, hogy sajnálom. Tudom, érzem, hogy nem akarja. De tudom miért csinálja. Nem akarom, hogy csinálja, de most nem magam miatt, nem azért, mert megalázva és sárba taposva érzem magam, hanem azért, mert nem akarom, hogy Ő szenvedjen.
Tegnap kikötözött és megpróbált megkínozni. Nem az Ő műfaja. (De mondta is) (Csak a szája nagy. ) És ez mostanság nem lesz a mi műfajunk. Nagyobb szükségem van, arra, hogy szerethessem, és vele lehessek, mint arra, hogy olyan dolgokat tegyen meg, amit nem akar. Boldoggá akarom tenni.
