kockanadrág

Szeretem, ahogy hozzám bújsz, ahogy befészkeled magad a karjaimba, ahogy mosolyogsz, amikor cirógatlak és ahogy elkezdenek rángani az izmaid elalvás elött. Szeretem, ahogy ott bent alszol, szeretem hogy pihensz.

Nem szeretem, amikor reggel nem mosolyogsz, amikor úgy érzem, hogy valami baj van.

Szeretem, ahogy megfogva a kezem egymást támogatva körbebotladoztunk a jégpályán, szeretem, hogy sírsz a fílmen, szeretem, amikor látod, hogy valami nyomaszt és csak a kisujjaddal átkulcsolod a váltón lévő kezem kisujját.

Szeretem, amikor elengeded és odaadod magad.

Szeretem a füledbe súgni:

SZERETLEK!

Kész nem tudom mi van velem. Annyit aludnék, hogy csak na. Aludtam éjszaka kb 8 órát, utána reggel el edzésre, utána wellneseltünk egyet, majd haza. Itthon megint az ágy és az alvás és aludtam kb 6 órát. 8-kor felkeltem, éjfélkor vissza újabb 8 órára. És most álmos vagyok. Most gyors rendrakásba kezdtünk. (Igen én is, csak kivette a kezemből a pórszívót, ezért kénytelen vagyok blogot írni. ) Neki tanulnia kellene, nekem dolgozni, de sokkal inkább csinálnék egy reggelit és bebújnék vele a TV elé. Nincs semmihez se kedvem csak létezni.

Na kezdek nagyon elfáradni. Tegnapra lebetegedett. Nem nagyon, szerencsére láza nem volt, de fájat a torka, füle, feje. Szóval kúra, ami ma reggel folytatódott reggel 6-tól. Mostmár jobban van úgyhogy gyorsan el is szaladt rendberakatni a letörött körmöcskéjét. Én addig újra csak mosogatás, rendrakás, Henrik fürödni zavarása. Azért kezdem ténylegesen átérezni, hogy nem könnyű egy családanya dolga. Szép lassan össze tudnék esni és megszünni létezni... De mostmár tényleg remélem abbamardanak a rendrakások, főzések és egyebek. Ketten leszünk és pihenünk, miközben nem kell egy gyerekkel küzdeni.

Kezdem átlátni, hogy milyen könnyű is egy gyerek sorsa. Amit persze ő nem lát. Tegnap előtt, amikor egész nap pörögtünk és mondtam neki, hogy jó lenne ha elmenne aludni 9-kor, mert mi holnap is kelünk hatkor folytatni, akkor hirtelenjében el akart kezdeni pórszívózni, amin persze az anyja kiakadt, hogy este 9-kor nem álunk neki. Ok, akkor ő is felkel velünk. Mi felébredtünk 5-kor nekiálltunk, ő felkelt 7-kor az ébresztőre (Véletlenül elállítottam egy órával az óráját. ) és felhúzott orral közölte, hogy látjuk ő is kelt velünk.

Jó lenne újra gyereknek lenni! Csak aludni, enni és játszani.

Kiváncsi vagyok mi lesz velünk kettesben, hogyan fogja bírni. Remélem nem fogjuk megölni egymást. Bár eddig egyébként azt hiszem nagyon jól vettük az akadájokat.

Na ezt is megoldottuk és csak a dobozt kellett elvinni egy kukáig. Legalább nekem sincs vele dolgom...

Tök jó is lehetett volna ez az este. Nem értem miért kellett elbaszni. Megjött ma a Jézuska, mert, hogy holnap viszi el Henriket az apja. Az egy dolog, hogy ma megtalálta az ajándékait, mert ahogy pakolt észrevette, hogy az egyik doboz nehéz, pedig üresnek kellene lennie. Én tudtam, hol vannak az enyémek, mégsem néztem meg. Miért nem lehet hagyni az embernek, hogy örüljön annak, hogy adhat?! Miért kell bunkónak lenni?! De ez egy dolog. Kiakadtam rajta, mert Ő ugyan csak egyet látott állítása szerint de sokkal több nem volt a ma estére szánva, egy része csak alkatrész volt, amiből csinálni akartam valamit. Ok enyiben maradt. Majd becsomagoltam az aktuális ajándékait és megbeszéltük, hogy én elugrom a Henrikkel. hogy Ő becsomagolja az övéit és, hogy mire megjövünk jöjjön meg a Jézuska is.

És nem bírt ki, nem bírta ki, hogy részletesen át ne nézze a doboz maradék tartalmát. És sikerült elérnie, hogy azt a 15-20e forintnyi cuccost csak a kukába akarjam kivágni és ne akarjak belőle semmit se csinálni. Qrva jó. Biztos jó bunkónak lenni. És vigyorogva közli, hogy előle gyerekkorában sem lehetett semmit eldugni. De könyöröm! Mostmár felnőtt, legalább egy pici belátása lehetne, hogy ne bassza el a másik Karácsonyát. Az enyémet sikerült. Pedig milyen qrvára vártam az első közös Karácsonyunkat.

A QRVA ÉLET BASSZA MEG!

Találkoztam ma Anitával. Levettük a bankszámlámról.

Fura volt. Azzal kezdődött, hogy elmentem érte. Gergő autója ott állt a ház elött. Azon gondolkoztam, hogy egy évvel ezelőtt még csákányt tudtam volna belevágni, amikor megjelent a volt albink előtt. Ma már semmit nem váltott ki, sőt jó volt ránézni a közös névtáblájukra. Aztán kijött és elmentünk a bankba. Közbe állítólag szétszívtam a vérét. De hát Ő kezdte el a beszólogatásokat. Azt hiszem ma nem igazán élvezte a társaságom.

És fura volt az egész. Emléxem egy éve úgy gondoltam, hogy csak és kizárólag Ő lehet az, akivel leélem az életem. Hogy úgysem fog soha senki jönni, aki űberelni tudná, annyira meg ismerem magamat, hogy a rosszabb melett nem maradok meg. És most ittvan Ő másfél hónapja, együtt készülünk a karácsonyra és senki más nem tudja azt kiváltani, amit Ő. És azok az érzések eltüntek valahova és jöttek újak és ez egy jó karácsony lesz.

Tegnap este 1,5 hónap után előszőr kettesben voltunk egy full estét-éjszakát!

Este átugrottunk haveromékhoz "karácsonyi" partizni és után hazajöttünk. Megpróbáltam elővenni Dom énemet. Hááát én igyekeztem-igyekeztem, de ez még mindig gyakorlást igényel. Bár lehet, hogy neki kellene subosodnia. De ami késik...

Ma meg elmentem fiamhoz Debrecenbe. A reggel nem volt túl jó. Már két napja nem aludt és nagyon fáradt volt. Én meg elindultam. És egész úton különböző BDSM eszközök, dolgok, tettek jártak a fejemben. Majd ugyan ez a visszaúton is.

Amikor megérkeztem fiam egész jó volt. (Ja! Hiánypótlás: Jött volna ma föl 24-éig. Természetesen, megint lebetegedett. Ezért volt az én egynapos látogatásom.) Játszottunk, majd kimentünk a játszótérre. Megtanult lengőcsúszdázni. (Nem tudom, hogy hívják, egy drótkötélen egy tányéros felvonó szerűség, amin le lehet csúszni.) Mire visszaértünk már nem volt túl jól. Sőt! De ha jobban lesz anyja elhozza 25-én és akkor végre találkozik a "családommal". Várom már.

És végre van külön szobája, már nem az anyjával alszik egy ágyban. Féltem, hogy ez soha nem fog bekövetkezni.

Utána este meg Henriknek volt fellépése. A pásztorjátékot adtak elő a templomban. Egész jó volt, csak nem tudom miért érezte úgy a pap, hogy utána prádikálnia kell. De megáltam, nem áltam fel és nem kérdeztem vissza a hülyeségeire.

És újra itt!

Megkaptam lecseszésemet, hogy nem írok és biztos azért mert jó. Jelentem nem azért, hanem mert dolgoztam, de tényleg jó. Ma végre itthon. A munkát az idei évre már hanyagolni szeretném... Meglátjuk mi lesz belőle, de mostantól jöhet a 2 hét Ő. A karácsony a családommal. Ez az idei egy jó karácsony lesz. Érzem. Ez árad mindenből. Még egy darab ajándékot nem szereztem be, már rég idegbajosnak kellene lennem és nem. Nem vagyok az. És tudom, hogy ezt neki köszönhetem. A mosolyának, a szemeinek és a kis szadista énjének, a kis genya beszólásaival. Én már megkaptam az ajándékom az idénre.

És most nemsokára megyünk családilag bevásárolni az ünnepekre tápot... Hááát, inkább nem akarom tudni mennyit fogunk otthagyni. Ránéztem a listára...

Olyan jó kedvem volt. Nem, még féltékeny sem voltam igazán. Futottak át gondolatok a fejemen, de szerencsére, azok ahogy jöttek tova is szaladtak. A múltkori kijelentéseddel együtt, hogy bebizonyítanád neki, hogy még mindig férfi. És hajnali fél kettőkor, amikor épp felébredtem, hogy nekikezdjek egy 5 perces megfordulási műveletnek, olvastam az SMS-ed, hogy most mentek aludni... Nem, nem gondoltam rá, hogy fél 11-kor Henrik még ébren volt. És írtam egy SMS-et, amiben még mosoly is volt és nem volt benne semmi olyan egy zárojeles :( jelen kívül. Nem, nem hisztiztem, nem kértem számon, csak konstatáltam. És reggel küldtem megint egy SMS-t már ébren, hogy szeretlek. Amire Te nem azt mondtad volna, hogy ne legyek féltékeny, vagy, hogy hülye gyerek Henrikkel feküdtünk, Ő hazament. Nem, Te belém döftél. Köszönöm!